Idén a Mátra Múzeum két előadással és a kevésbé kedvelt állatok bemutatásával ünnepelt.

Az állatok világnapjának legfontosabb üzenete, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartásra, és mindenféle-fajta állat elfogadására.
Ebből az alkalomból jellemzően az állatkertek szoktak programokat szervezni világszerte, de mivel a Mátra Múzeum természettudományos profilú múzeum ezért szerveztek a családok számára előadásokat ezen a napon. Így kerülhettek a figyelem középpontjába idén a nem-szeretem állatok.
A megfelelő és humánus állattartás már csak azért is elengedhetetlen, mert – ahogy Gandhi mondta – „egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”. Az állatok világnapját október 4-én tartjuk, az állatok védőszentjének, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján.
Berzsényi Gergely