Kezdőlap » Hírek - Aktuális » 2009-ben, a Különös történetek című sorozat befejezése után eltűnt a képernyőről

2009-ben, a Különös történetek című sorozat befejezése után eltűnt a képernyőről

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Kepes András, az egyik legfelkészültebb televíziós újságíró regényírásba fogott. Első regénye, a Tövispuszta a napokban jelent meg s a Károly Róbert Főiskolán be is mutatták. Kepes András pedig elmesélte, milyen is az élet az Apropó, a Desszert vagy a Világfalu után.

A 90-es években nagy sikerrel futó Desszert című műsorból látunk részletet. A három különböző társadalmi helyzetű ember beszélgetőtársa Kepes András. Az egykori televíziós újságíró Gyöngyösre is beszélgetni jött. Az apropó első regényének, a Tövispusztának a napokban történt megjelenése. Kepes ebben is kedvenc témájával, a különböző kultúrák együtt élésével foglalkozik.

Kepes András azt mondja, 40 éve készült arra, hogy regényt írjon. Mégis ahhoz, hogy elegendő ideje legyen az írásra, abba kellett hagynia a televíziózást. Utolsó műsora, a Különös történetek 2009-ben ért véget. Azóta nem is kívánkozik a tévébe. Az írás ugyanis kitölti az életét.

Ennek megfelelően Kepes András első sorban regényíróként képzeli el a jövőben is magát. Emellett tanít a budapesti kommunikációs és üzleti főiskolán, s mint kisgyermekes apuka, 63 évesen igyekszik minél több időt eltölteni családjával is.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2011-10-18 )

Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Aktuális
09:03
Időjárás
09:05
Gyöngyös Ma
09:20
Reklám
09:23
Hit világa – valllási műsor
09:35
Reklám
09:38
Sztárportré - ismétlés
10:00
Aktuális
10:03
Időjárás
10:05
Partizán – közéleti – politikai műsor - ismétlés
11:00
Reklám
11:03
Aktuális
11:06
Időjárás
11:08
Gyöngyös Ma - ismétlés
11:23
Esti mese
11:30
Aktuális
11:33
Időjárás
11:35
Reklám
11:38
Képújság
17:55
Aktuális
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma
18:15
Reklám
18:18
Diagnózis – egészségügyi magazin
18:50
Műsorajánló
18:52
Reklám
18:55
Aktuális
18:58
Időjárás
19:00
Aktuális - Extra
19:53
Reklám
19:56
Aktuális
19:59
Időjárás
20:01
Gyöngyös Ma - ismétlés
20:16
Esti mese
20:25
Aktuális
20:28
Időjárás
20:30
Reklám
20:33
Képújság