Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Október 23. nem csak nemzeti ünnepünk, hanem Gyöngyi nap is egyben

Október 23. nem csak nemzeti ünnepünk, hanem Gyöngyi nap is egyben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

S mivel a Mátravasút egyetlen gőzmozdonya ugyanezt a nevet viseli, az üzemeltetők úgy döntöttek, hogy megünneplik ezt a napot. A hétvégén újból üzembe állt a mozdony, s utasokat szállított Mátrafüredre és Lajosházára.

Az ünnepelt a hétvégén Mátrafüredre és Lajosházára vitte az utasokat. Méghozzá normál menetjegy ellenében. A Gyöngyi nevű gőzös augusztusban már két hétvégén menetrend szerint közlekedett, azóta azonban a száraz idő miatt pihenni kényszerült. Most azonban újra zakatolhatott. Ám az ünnepi hétvégén nemcsak őrá irányult a figyelem. A Mátravasút meghirdette a nyitott kapuk napjait, melyeken a vontatási teleppel is megismerkedhettek a látogatók.

Cseh Zoltán, aki civilben gőzmozdonyok javításával foglalkozik, saját vasútmodell gyűjteményét hozta el az állomásépületben berendezett kiállításra. Azt mondja, nagyrészük még mindig üzemképes.

A mozdony füstje rajta kívül még sokakat megcsapott. Õrájuk, vasútbarátokra a további programokon is számítanak. Legközelebb a Mátravasút október 29-én Halloween vonatot indít. Erre díszletekkel készülhetnek a gyerekek. A legjobb díszletet leadók pedig családostul ingyen utazhatnak majd.


Az Aktuális napi hírei (2011-10-25 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A játékmackó
09:07
Vidróczki gála 2019 - Kiskacus Néptáncegyüttes - Ecséd - Szeretünk, Bököny!
09:16
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Márkus Liza és Gonda László koncertje
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - India 1. rész
11:10
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A Platán úti óvónénik bábjátéka - A házikó
18:09
Világörökség - Parádsasvár 
18:16
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:05
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:10
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság