A képviselők a kékestetői sípálya üzemeltetői szerződését is módosítanák.

Önkormányzati forrásból burgonyával, az erőmű és az erdészet együttműködésével kedvezményes tüzelővel és lignittel támogatná Gyöngyös a rászorulókat. A burgonyát mintegy 2 millió forint értékben abból a pénzből vennék meg, amelyet a költségcsökkentéssel az idén takarított meg a város. Az adományokat még karácsony előtt átadnák az érintetteknek. Az adományozás részleteit pedig a következő rendes ülésen véglegesítik.
A testület zárt ülésen foglalkozott a nyolcvanasi kispiac hasznosításával, amelyre a Városgondozási Zrt. vételi ajánlatát fogadta el. A kékestetői sípálya működtetői szerződését is újra fogják kötni. A szerződés 2013. május 31-ig szólhat, a tervek szerint a város iskolái jelentős kedvezménnyel vehetnék igénybe a sípálya szolgáltatásait. A kezelői jogokat a Sportfolio Kft. veszi át, az üzemeltető Mátra-Centrum pedig havi fix bérleti díjat fizet a síszezonok idejére.
A testület egyelőre elhalasztotta egyes, a kórház működését érintő döntések meghozatalát, az üres kórházi épületek hasznosítása azonban téma volt. A volt I-es belgyógyászat épületét hosszútávú hasznosításra, illetve megvásárlásra is felkínálják.
Hiesz György MSZP-frakcióvezető kérésére egy zárt üléses kérdést is tárgyaltak. A képviselő Dr. Réthy Béla alpolgármester megfogalmazása szerint a funkcióbővítő beruházás kapcsán megfontolásra szánt gondolatai osztotta meg a grémiummal.
Faragó Zoltán