A 11 éves gyerek az iskolából indult hazafelé mikor elütötte a vonat.

A gyerek a helyszínen életét vesztette.
A család nemrég költözött a vasút melletti utcába korábban a főút közelében laktak. Ahhoz, hogy a gyerekek eljussanak az iskolába minden nap ezen a biztosítatlan az átjárón kellett átmenni. A vonatok itt ilyen gyorsan haladnak át.
A központi statisztikai hivatal adatai alapján az elmúlt húsz évben a felére csökkent a vasúti balesetekben elhunytak száma, azonban még így is évente több mint 80-an haltak meg vasúti szerencsétlenségben. Csak ebben az átjáróban már négyen vesztették életüket.
Vidák Renáta