Eddig ezt a piacot főleg külföldi cégek tartották a kezükben, így a haszon is az övék lett – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a megújult cafeteria-lehetőségek kapcsán tartottak Egerben.
450 ezer forint lehet az éves cafeteria-keret. Ebből szálláshely igénybevételére évi 225, melegétkezésre 150, rekreációra 75 ezer forintos keret fordítható, amelyet a feltöltéstől számítva 1 évig lehet kimeríteni. A kártya személyi igazolvánnyal érvényes. Ha elveszik, a rajta lévő érték akkor is megmarad, nem úgy, mint a papíralapú utalványoknál. Mivel nincs címletezés, nem keletkezik felesleges többletköltés sem azért, hogy kerekített végösszeggel fizessünk. Az utalványok fekete-szürke kereskedelme is a múlté a szakértő szerint.
A csaknem 400 milliárdos magyar cafeteria-piacból származó haszon éveken át külföldi cégeknél csapódott le. A tárca szerint a rendszer állami kézbe adása százmilliárd forintnyi pluszbevételhez juttatja az állami büdzsét. A szolgáltatóknak is jobb lehet: a korábbi 1-3 hónap helyett már 2 hét után a pénzükhöz jutnak az államtól, és a rendszerbekerülési jutalék is kisebb.
A sajtótájékoztató után a vállalkozók is megismerkedhettek az új lehetőségekkel a megyei iparkamara szervezésében.
Faragó Zoltán