A politikus szerint a munkabírást és a teljesítményt kell meglátni azokban a tisztségviselőkben, akik megyei és települési szinteken már túlesve a tisztújításon megőrizhették a helyüket.

Mint mondta, megyei szinten 7-8 új elnök így is befuthat, és sok új szereplő várható az országos elnökségben is. A tavalyi év a túlélésről és a stabilizációról, az idei a programalkotásról és a tisztújításról szól az MSZP-ben. 2012-től pedig már megmutatkoznak azok a jelöltek is, akik 2014-ben a ringbe szállnak.
A gyöngyösi MSZP az új költségvetés megszavazását méltatta sajtótájékoztatóján. Azt a pályázat útján megvalósítható nagyobb sportfejlesztés-csomagot, amelyre tegnap elvi megállapodását adta a testület, támogatandónak tartják. Ugyanakkor Hiesz György elismerte, hogy ez komoly terhet róhat az idei büdzsére.
A frakcióvezető hangsúlyozta: érdemes megkísérelni a pályázatot, hiszen 70 százalékos támogatással valósulhatna meg belőle például egy műfüves focipálya, egy kézilabda-fejlesztés, vagy egy ifjúsági sportöltöző is.
Faragó Zoltán
Gyöngyösi értékek a filmvásznon