A három település a Start Közmunka Modell Programnak köszönhetően egy aprítógépet is munkába állított, így mostantól hasznosítani tudják a mezőgazdasági munkák során keletkező fahulladékot.

Amennyiben szükség van rá, a kazánt napokra előre be is lehet programozni.
A szakember hozzátette, az új aprítógéppel csak 2 és 10 cm közötti átmérőjű faágakból tudnának aprítékot készíteni. Egy komolyabb szerkezettel azonban a Mátrában nagy mennyiségben előforduló szőlővenyige is felhasználható lenne.
Az új kazánokat már Gyöngyösorosziban is beüzemelték. Így településenként 4-4 tartós munkanélkülit tudnak foglalkoztatni közmunka keretében.
A közfoglalkoztatási lehetőségek bővülése mellett ráadásul az önkormányzatok több százezer forintot spórolhatnak majd az új kazánok segítségével.
Nagy Réka