Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Eltérően látják a Bugát Pál Kórház jövőjét a térséghez kötődő politikusok

Eltérően látják a Bugát Pál Kórház jövőjét a térséghez kötődő politikusok

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a szabálytalansági vizsgálat miatt akár meg is hiúsulhat a beruházás, míg Balázs József fideszes országgyűlési képviselő úgy látja: a vizsgálat ellenére is felépülhet az új épületszárny.

A képviselők a keddi Fórumban fejtették ki álláspontjukat a kórház beruházásával kapcsolatban, amellyel szemben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy eddig ismeretlen eredetű feljelentési nyomán vizsgálatot indított. Vona Gábor szerint emiatt a teljes beruházás veszélybe került, miközben az ellátórendszer átalakításának is károsultja lesz a gyöngyösi egészségügy. A Jobbik elnöke szerint a kórház jövője érdekében Hatvannak és Gyöngyösnek közösen kellene lobbiznia.

Kévés Tamás jobbikos önkormányzati képviselő a műsorban azt mondta: a vizsgálattal kapcsolatban a testületnek is kevés az információja, de a beruházás megvalósítását támogatni fogják.

Balázs József fideszes országgyűlési képviselő ugyanakkor bizakodó a kórház beruházásával kapcsolatban.

Balázs József az egészségügy átalakításával kapcsolatban azt mondta: a gyöngyösi kórház a jövőben is meghatározó tagja lesz az ellátórendszernek.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2012-03-14 )

Tovább az archívumra