Kétórás sztrájkot tartottak a Mátrai Erőmű dolgozói a
kormány tervezete ellen, amely szerint eltörölnék a villamosenergia-ipari
dolgozók kedvezményes áramtarifáját. A helyi villamos szakszervezet elnöke úgy fogalmazott,
az ágazati megállapodás sikertelennek bizonyult, ezért helyi szinten próbálnak
megegyezésre jutni. Az erőmű igazgatóságának elnöke nem tartja jogszerűnek a
sztrájkot.
A kétórás sztrájkban résztvevő dolgozók bizonytalannak
látják a jövőt. Nem tudják ugyanis, hogy kik lesznek jogosultak a támogatásra,
és ha kapnak egyáltalán kedvezményt, akkor hány százalékban. Ami viszont biztos
az az, hogy az európai unió szabályozása szerint 2007. július elsejével teljes
egészében liberalizálják a magyar villamosenergia piacot, ezáltal megszűnik a
vállalat számára a piaci stabilitás. A kormány csak a százszázalékos
liberalizációig nyugdíjba vonulóknak adna garanciát a kedvezményre.
Az erőmű igazgatóságának elnöke is részt vett a reggel 7-től
9-ig tartó munkásgyűlésen. Valaska József szerint a kedvezmények továbbra is
fennmaradnak, de a támogatási rendszert át kell alakítani. Az ehhez szükséges
tárgyalási készség azonban mind a minisztérium, a munkáltató, mind pedig a
szakmai szervezetek részéről megvan. Az igazgatóság elnöke szerint éppen ezért
nem kellett volna belesodródni a sztrájkba. Valaska József szerint nem jogszerű
a sztrájk, mivel ezzel nem a kormány intézkedéseire reagálnak a munkavállalók,
hanem az erőmű tulajdonosainak okoznak kárt.
A kétórás munkabeszüntetéssel összesen 200 megawattos
termeléscsökkentést hajtottak végre. A tárgyalások szerdán folytatódnak a
kormányzat képviselőivel. Amennyiben nem sikerül megegyezniük, csütörtökön
újabb, akkor már 8 órás sztrájkot tereznek az ágazat dolgozói.
Juhász Éva