A főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszékének vezetőjét a Turizmusföldrajzi Albizottság alelnökévé választották. A pozícióval még inkább bekerült a turizmus szakmai vérkeringésébe a főiskola – hangsúlyozta frissen megválasztott tisztségviselő.

A Turizmusföldrajzi Albizottság alelnökéül választott Dávid Lóránt a tisztséget 3 évig tölti majd be. Ez idő alatt a főiskola turizmus tanszékének szakembereit és kutatásait tudja majd –többek között – publikálási lehetőségekhez segíteni.
A Turizmusföldrajzi Albizottság turisztikai téren a legmagasabb szintű tudományos szerv hazánkban, amelynek feladata a turizmuskutatók tudományos konzultációs fórumának megteremtése – hangsúlyozta a frissen megválasztott akadémiai tisztségviselő.
Berzsényi Gergely