Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hosszú évtizedek óta zarándokútra indulnak pünkösdkor az abasári hívek

Hosszú évtizedek óta zarándokútra indulnak pünkösdkor az abasári hívek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A résztvevők a Mátra nagy részén végigsétálnak a hit megélésének jegyében, a több tíz kilométeres zarándoklaton csaknem ötvenen vettek most is részt.

Abasárról Szentkútra, a Szűzanyáig, majd vissza csaknem száz kilométer az út az erdőn át. Mégis sok abasári hívő vág neki a zarándoklatnak pünkösd hétvégéjén, hatvan-hetven éve, minden esztendőben. Most is csaknem hatvanan álltak meg pihenni és falatozni Lajosházán.

Szép az idő, szép az erdő, az út pedig a vezető szerint imádságban és élményekben gazdag, tehát testi-lelki felüdülést nyújt. Schmertz János már vagy harmincadszor vesz részt a menetben.

Bedő István a fővárosból jött, helyi barátaival hetedik alkalommal járja végig az utat. Mint elmondta, odafent, a Felső-Mátrában is egy abasári származású házaspár ad szállást és étket a zarándokoknak.

Idén egy új emlékművet szenteltettek fel Mátraszentistvánban a vendéglátók a zarándokok örömére. A legfontosabb pillanat persze minden évben a visszaérkező híveket köszöntő harangszó otthon, Abasáron.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2012-05-28 )

Tovább az archívumra