legjobb helyen a volt katonai laktanyában lennének a társszervezetek – tudtuk meg az eseményen.

Egy új védelmi bázisnak Zólyomi Géza szerint a volt honvédségi laktanyában lenne a legjobb helye. Négy-öt éven belül oda kellene költözniük a társszervekkel együtt, szorgalmazta a szakember. Már kérték az önkormányzat és a politikusok segítségét is, akik támogatják az ügyet.
Nemrég itt alakították ki a katasztrófavédelem kistérségi központját is, közmunkások segítségével, így sokat spórolt az igazgatóság.
Az új bázis kialakítása azért is fontos, mert a gyöngyösi kirendeltség április óta három megye 83 településének és 220 ezer lakosának védelmi és szakhatósági igényeit elégíti ki – hangsúlyozta a parancsnok.
Faragó Zoltán