Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Százmilliós kárt okozott heccből egy jászárokszállási élelmiszerboltban három helybéli fiatal

Százmilliós kárt okozott heccből egy jászárokszállási élelmiszerboltban három helybéli fiatal

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A gyerekek meggyújtották az üzlet mögött tárolt kartondobozokat, majd elhagyták a helyszínt. A bolt több mint 20 embernek ad munkát és legalább két hónap, mire újranyithatják.

Minden csupa korom, az áru és a berendezés is megérett a kidobásra. Mintegy 100 millió forint a Rákóczi úti boltban esett tűzkár az első becslések szerint. Itt, az üzlet mögött gyújtották meg a fiatalok szerda hajnalban a papírdobozokat, majd oltás helyett elrohantak. A magára hagyott tűz hamar felemésztette az egész boltot, és az árukészletet is. A rendőrség rongálás ügyében indított eljárást a tüzet okozó három jászárokszállási kamasz ellen.

A tüzet a polgármester vette észre. A hatóságok helyből és Jászberényből négy autóval siettek a helyszínre kiemelt riasztási fokozat mellett. A szomszédos társasházat is kiürítették elővigyázatosságból. Órákig oltottak.

A takarítás már napok óta folyik. Semmit sem lehet megmenteni az árukészletből, állapította meg a cég képviselője.

Hogy az épületet mennyire érdemes megmenteni, még kérdéses. A tervek szerint két hónapon belül újranyitják a boltot, amely több, mint 20 helyi dolgozónak ad munkát. Õket addig szabadságra küldték. A cég kárát tovább emeli, hogy épp a szezon közepén történt a gyújtogatás.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2012-07-13 )

Tovább az archívumra