Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Az ott lakók nem sérültek meg a tűzben, a ház nagy része azonban a lángok martaléka lett. A tűzoltók kiemelt riasztás mellett oltották el a tüzet, és egy ideig az Abasáron átvezető utat is lezárták.

Dormánék azonnal próbáltak valami eszközt keresni az oltás elkezdésére, de mire eljutottak a padlásig, már akkorák voltak a lángok, hogy inkább menekülőre fogták. Személyi sérülés nem történt, a ház azonban jelentős károkat szenvedett a tűzben.
Antal Erika, a katasztrófavédelem megyei sajtósa azt mondta, gyöngyösi és hatvani tűzoltók is érkeztek az esethez, három autóval, kettes kiemelt riasztás mellett. Az oltás idejére két órán át teljes útlezárás is érvényben volt.
Alig húsz perc alatt égett le ennyire az épület, és három óráig oltották. A tűz még péntek reggel is újraéledt a szél miatt. Az abasári önkormányzat azt ígérte a károsultaknak, hogy minden segítséget megad a ház újjáépítésére, tudtuk meg Dormánéktól.
Faragó Zoltán