Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A cég 10 éves születésnapját a vállalat vezetése a dolgozókkal közösen ünnepelte.
A kezdetekkor 15 milliárd Ft-ot fektettek be, de az elmúlt 10 évben beváltotta a hozzáfűzött reményeket. – hangzott el az ünnepségen. Eddig 6,5 millió lámpát gyártottak és ezzel az európai piac 4-5 %-át fedik le. A gazdasági válságot eddig sikeresen vészelték át, annak ellenére, hogy a 37 millió eurós árbevétel a mélyponton a felére csökkent, mivel a megrendelések visszaestek. A város számára is jelentős üzemről van szó, hangsúlyozta Bozsik István alpolgármester, mert a vezetéssel példaértékű az együttműködés, és iparűzési adó tekintetében 50 millió Ft bevételt jelentenek. A termelés ismét felívelőben, egy 60 ezer négyzetméteres területet vásároltak meg-jelentette be Gódor Sándor adminisztrációs igazgató, és a termékpalettát is bővíteni kívánják. Az ünnepségen hűségjutalmakat is átadtak.
Pásztor Csilla