A Tehetségeink című kiállítás anyagát Kalácsi René válogatta annak a mintegy 80 fotósnak a munkáiból, akik az elmúlt egy év alatt a fényképezés technikai alapjait az általa vezetett tanfolyamokon sajátították el.

Közülük választotta ki azt az öt alkotót, akik most összesen 36 képpel mutatkozhatnak be a nagyközönség előtt. Hegede Lászlónak a felesége járt a tanfolyamra, de ő is kedvet kapott a fotózáshoz. A házaspár így most egymást felülmúlva készít egyre jobb és jobb képeket, melyekből párat már erre a kiállításra is beválogattak.
Tassy Melinda sem gondolta volna még egy évvel ezelőtt, hogy kiállításon fognak szerepelni munkái. Valójában a fényképezés technikai része soha nem érdekelte, de rájött, hogy muszáj az alapokat megtanulnia, ha igazán jó képeket akar készíteni.
Melinda ma ott tart, hogy saját fotós honlapja van, s önálló kiállításról álmodik. Mentora szerint nemcsak neki, de az öt fiatal mindegyikének komoly esélye van rá, hogy előbb-utóbb saját tárlaton mutatkozhasson be.
Borbándi Erik