Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A város alpolgármestere szerint elkerülhetetlen, hogy állami működtetésbe kerüljön a gyöngyösi kórház, azonban még mindig sok a bizonytalanság az intézmény jövője körül

A város alpolgármestere szerint elkerülhetetlen, hogy állami működtetésbe kerüljön a gyöngyösi kórház, azonban még mindig sok a bizonytalanság az intézmény jövője körül

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Réthy Béla azonban az Ipari Parkkal kapcsolatban egyre bizakodóbb.

Még mindig csak a látványterveket tudjuk megmutatni; kilenc hónapja csúszik a Bugát Pál Kórház milliárdos beruházása, és az eredeti határidőig – vagyis év végéig – már biztosan nem valósul meg. Közben a többi épület május óta állami tulajdonban van, Réthy Béla alpolgármester szerint pedig hamarosan a működtetés is az államé lesz.

Erről tárgyalások döntenek majd – tette hozzá az alpolgármester, aki az ipari parkkal kapcsolatban műsorunkban azt mondta: egyre bizakodóbbak, hamarosan ugyanis új cég érkezik a meglévők mellé.

Az ipari park üzemeltetője még ugyanennyivel tartozik, annak visszafizetésére azonban haladékot kapott az önkormányzattól. Réthy Béla szerint az is nagy eredmény, hogy a törlesztéseknek köszönhetően a város megszabadult attól a 175 millió forintos kezességtől, amely eddig terhelte az önkormányzatot.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2012-09-19 )

Tovább az archívumra