Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Sokan kapnak megkeresést ezekben a napokban arról, hogy vész esetén rájuk mindenképpen számít a polgári védelem

Sokan kapnak megkeresést ezekben a napokban arról, hogy vész esetén rájuk mindenképpen számít a polgári védelem

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A címzetteknek azonban ez nem okozhat meglepetést, hiszen egy korábbi összeírás alapján már vállalták, hogy segítenek a bajban. Gyöngyösön is több százan hívhatók be egy vis maior helyzet esetére.

Egy korábbi vészhelyzet képei. 26 gazdálkodó vagy önkéntes szervezet csaknem háromszáz munkatársa, illetve aktivistája kap hivatalos levelet a hetekben: katasztrófa esetén az ő szaktudásukat vagy eszközeiket fogják használni a polgári védelem szervezői. Akit behívnak, Gyöngyös Város közbiztonsági referense szerint ugyanazt fogja csinálni, mint egyébként a munkakörében. Még a fizetését is megkapja, közvetetten az államtól.

A lista a mozgósítható emberekről egyébként már 2000 óta létezik, ezekben a hetekben csak frissítik. A behívásra megkeresett személyek papíron már hozzájárultak az esetleges mozgósításhoz, tette hozzá Kása János. Ha mégsem mennek a gátra, akár 150 ezer forintos büntetést is kaphatnak. Az érintetteket az év végére polgári védelmi képzésben is kell részesíteni, ez viszont egyelőre még szervezés alatt van.

Azt is most összesítik, milyen zavarelhárítási, ellátási vagy szállítási-elhelyezési kapacitásokat lehet mozgósítani a városban és a környék 26 településén. Ha baj van, ezeket vehetik igénybe a katasztrófavédelem felelősei.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2012-09-19 )

Tovább az archívumra