Erről a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, Szűcs Erika volt szociális miniszter beszélt gyöngyösi fórumán.

Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja és a Demokratikus Koalíció többi nagymédianyilvánosságot kapott akciója mélyebb tartalmat takar, mint ami elsőre látszik, fejtette ki az Aktuálisnak Szűcs Erika. A Demokratikus Koalíció elnökségében helyet foglaló volt miniszter szerint a hamarosan egy éves pártnak nincs más eszköze, hogy a kétharmados többség ellenében felrázza a társadalmat, csak a látványos megmozdulások szervezése.
A DK célja az Orbán-kormány leváltása. A Demokratikus Koalíció több gesztust tett a civileknek és az ellenzéknek is az elmúlt időszakban, de nem mindig volt rá fogadókészség a másik oldalról, mondta Szűcs Erika.
A politikus szerint tévedés csak a választás megnyerésére összpontosító terveket készíteni, egy közös ellenzéki összefogást csak egy megvalósítható kormányprogram mögé tud elképzelni a DK. És mint mondta, le kell számolni a társadalmi tévhitekkel, hogy mindent bír az ország.
A párt ezekben a hetekben az előzetes választási regisztráció ellen is gyűjt aláírásokat, mert nem értenek egyet a választási törvény reformjával.
Faragó Zoltán