A patai kisebbségi önkormányzat elnöke saját háza előtt kivetítőn szerette volna közvetíteni a tárgyalóterem történéseit, azonban ez technikai okok miatt nem sikerült, és a döntést is elnapolták. A demonstráció szervezői szerint a gyerekek azért nem teljesítenek jól az iskolában, mert szegregált osztályokban tanítják őket.

Kállai Ernő még kisebbségi ombudsmanként indított vizsgálata szerint ugyanis a patai iskolában a cigánygyerekeket elkülönítetten, összevont osztályokban a földszinten, a nem cigány tanulókat pedig az emeleten és a tetőtérben tanítják. Az egyik szülő azt mondja: az ő gyerekét nyolcadikban helyezték át az egyik integrált osztályba, ahol azonban a hét év alatt összeszedett hátrány miatt nem tudja megállni a helyét.
Az iskola igazgatója korábban cáfolta, hogy megkülönböztetnék a roma és nem roma gyerekeket. A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke szerint azonban az iskola szegregál, és ezzel a mélyszegénységből való kilábalást is lehetetlenné teszi.
Az egri bíróságon egyébként ma tanúmeghallgatások zajlottak, ítélethirdetésre azonban nem került sor, a döntést ugyanis elnapolták.
Pifkó Tamás