Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A járási hivatalok kialakításának módja ellen szavazott az MSZP

A járási hivatalok kialakításának módja ellen szavazott az MSZP

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nem a járások létrehozása, hanem a járási hivatalok kialakításának módja ellen szavazott az MSZP múlt csütörtökön a gyöngyösi képviselőtestület ülésén. A szocialisták nem szavaztak, így az előterjesztést nem fogadta el a grémium.

A járási rendszer kialakításával egyetért Hiesz György, a gyöngyösi MSZP frakció vezetője – mondta a politikus sajtótájékoztatóján. Azzal viszont nem ért egyet a képviselőcsoport, ahogy a járási hivatal kialakítását a kormányrendelet előírja, ezért a szocialisták nem vettek részt a szavazáson.
Hasonlóképpen vélekednek a szocialisták az iskolák állami átvételével kapcsolatban, itt is a módszer miatt szavaztak az előterjesztés ellen.
Hiesz György sajtótájékoztatóján ismét felvetette, hogy nem valósulnak meg a két frakció közötti együttműködési megállapodásba foglalt szocialista javaslatok, valamint azt is elmondta: május óta minden alkalommal szóvá teszi az önkormányzati bérlakásokban uralkodó, szerinte tarthatatlan állapotokat, az ügyben azonban – mint mondta – semmi sem történik.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2012-10-24 )

Tovább az archívumra