Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A cég szerint törvényes az elbocsátás

A cég szerint törvényes az elbocsátás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Cáfolja, hogy törvénytelenül járt volna el az a cég, amellyel a helyi szakszervezeti vezető tervezett elbocsátása miatt kezdett tárgyalásokat a Demokratikus Liga Szakszervezet. A cég vezetői közleményben hangsúlyozzák: ők a munka törvénykönyvének megfelelően az érdekképviseletet is értesítették munkavállalójuk elbocsátásáról.

Hétfői műsorunkban elmondtuk: az érdekvédők a helyi szakszervezeti vezető elbocsátásának ügyéről kívántak egyeztetni, állításuk szerint azonban elsőre nem engedték be őket. Azóta sikerült egy asztalhoz ülniük.

Hegedűs Gyula, a Demokratikus Liga Szakszervezet szakértője azt mondta: az egyeztetésen a cég vezetői is azon az állásponton voltak, hogy a konfliktust fel kell oldani, ennek érdekében pedig november 12-én újból egyeztetnek majd. Közben az érintett vállalat képviselői közleményt jutattak el televíziónkhoz, melyben azt írják: a törvénytelen elbocsátással kapcsolatos állításokat rágalomnak tartják, és mindenben a munka törvénykönyvének betartásával jártak el, valamint, hogy az előírásoknak megfelelően informálták a szakszervezetet a tervezett elbocsátásról. A cég közleménye szerint az elbocsátásra átszervezés miatt van szükség, további tájékoztatást az ügyben hétfőre ígértek.


Tovább az archívumra