Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A pénz mellett a biztonság is fontos az álláskeresőknek

A pénz mellett a biztonság is fontos az álláskeresőknek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Hatodik alkalommal rendezett állásbörzét a Károly Róbert Főiskola. Idén is több mint 20 cég és többtucatnyi állásajánlat várta az érdeklődőket.

A tudás megszerzése és rendszeres megújítása teszi az embert igazán versenyképessé – hangoztatta nyitóbeszédében Széchényi István örökségére utalva a főiskola rektora. Az állásbörze ünnepélyes megnyitója után aztán minden érdeklődő elvegyülhetett a több tucat állásajánlatban.

Érkeztek is százszámra az álláskeresők a főiskola aulájába. Gulyás Anita például idegenforgalmi végzettséggel keres munkát, de az eddigi tapasztalatai alapján nem túl bizakodó.

Az egyik álláskeresési kiadvány főszerkesztője, Rozsnyai Gábor szerint nem szabad elkeseredni, ha várat magára az állásszerzés, próbálkozni kell: 100 beadott önéletrajzra ugyanis mindössze 10 reagálás érkezik, amiből nagyjából 3 esetben lesz állásinterjú, és ideális esetben a végén ebből aztán 1 konkrét állásajánlat lesz.
Elmondta azt is: míg néhány évvel ezelőtt elsősorban a pénz volt a legfontosabb szempont, ma már inkább a biztos, kiszámítható pályamodellt keresik, és hosszú távon szeretnének tervezni ugyanannál a cégnél az álláskeresők.

Berzsényi Gergely


Tovább az archívumra