Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A hagyományokhoz híven idén is megrendezték az Óvodai Sportnapot. Az eseményen a város 9 óvodája vett részt, összesen 400 gyerek versenyezhetett különböző feladatokban. A szervezők célja az volt, hogy megmozgassák a kicsiket, valamint, hogy megszerettessék velük a sportot.

Juhász Péter, a Sportfólió Kft. vezetője elmondta: az idei rendezvény különlegessége, hogy azok a diákok szervezték, akik a Sportfólió Kft. és a József Attila Szakiskola éltal közösen indított Sportmenedzser – Sportszervezői tagozaton tanulnak. Ezek a diákok egy évig a Sportfóliónál szereznek gyakorlati ismereteket, ennek keretében szervezték meg a legkisebbek sportnapját is.
Molnár Lászlóné óvodavezető arról beszélt: fontos már ebben a korban elkezdeni a sportolást.
– Kihasználva azt, hogy a gyerekek mozgásigénye igen nagy, és nagyon szeretnek mozogni, ha ez tudatos mozgás, akkor egy egészséges nemzedéket tudunk felnevelni – vélekedett az óvodavezető.
Szőlősi Szabina