Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Zenével a szegényekért – cselekvő szeretet

Zenével a szegényekért – cselekvő szeretet

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tavaly mintegy 60 ezer forint gyűlt össze, az idén ennél is többre számíthattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyöngyösi csoportja által szervezett Erzsébet-napi jótékonysági hangversenyen. A bevételből ezúttal a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeinek vásárolnak karácsonyi ajándékokat.

A gyöngyösi kórusoknak nem kell kétszer szólni, ha jótékonysági hangversenyről van szó. Idén a Come Prima Énekegyüttest, valamint a Cantus Corvinus Vegyeskart kérték fel az Erzsébet napi koncertre. A jövőre 30 éves Cantus Corvinus vezetője, Holló Erzsébet azt mondja, kórusa minden alkalmat megragad arra, hogy segíthessen.

-Nagyon sok jótékonysági hangversenyen vettünk részt, ahol csak lehetett, próbáltunk segíteni. És én azt hiszem, ezt a kórus tagjai mindig szeretettel, odaadással tették és teszik, és természetesnek veszik, hogy fellépjünk az ilyen koncerteken.

Ugyancsak magától értetődően segítettek a zeneiskola muzsikus tanárai, valamint a 12 éves fuvolista tehetség, Harmos Szilvia is. Baghy Emília énektanár azt mondja, ilyenkor valahogy más lelkülettel énekel, mint egy hagyományos koncerten.

-Nagyon-nagyon sok a szegény. Azt látom, a városunkban is és mindenütt nagyon sok a rászorult. És engem az hat meg a legjobban, aki nem kér, nem mer kérni. Sőt elutasítja. És olyan nagyon érzem rajta, látom rajta, a haján, a megjelenésén – fejtegette az énekművész.

A koncerten gyűjtött adományokból idén gyerekeknek szeretnének karácsonyi ajándékot vásárolni. Segíteni kívánnak a rászoruló családokon is. Részükre a máltaiak december 14-től 5 napon keresztül gyűjtenek majd, Gyöngyösön két helyszínen is.

-Tartós élelmiszereket fogadnánk el azoktól a Spar üzletekbe betérő vásárlóktól, akik esetleg egy kiló lisztet vagy cukrot, csokoládét vagy bármit beletesznek azokba a kis dobozokba, amiket mi majd elszállítunk, és amiből a csomagjainkat állítjuk majd össze, és kivisszük a családokhoz – közölte Juhász Györgyné, a Máltai Szeretetszolgálat Gyöngyösi Csoportjának vezetője.

A Máltai Szeretetszolgálat ezúttal is megszentelt Erzsébet kenyerekkel köszönte meg a támogatók adományait. Ezzel a gesztussal is gyakorolva az Árpádházi Szent Erzsébettől tanult tevékeny szeretetet.


Az Aktuális napi hírei (2012-11-22 )

Tovább az archívumra