Az illatos borot versenyére hét borvidék tizenhét termelője nevezett. A magyar szőlő-borágazat kínálatának igen széles palettáját képezik az illatos borok, a zsűri véleménye szerint pedig komoly versenytársai lehetnek az európai és a világ borainak egyaránt.

Nyilas János, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke szerint mivel a mátrai borvidékre jellemzőek az illatos, gyümölcsös, üde borok, örömmel karolták fel a kezdeményezést.
Az országos megmérettetésre összesen negyven illatos bormintával neveztek a gazdák. A zsűriben a borvidékek szakemberei foglaltak helyet, akik azt mondják, az ország bármely pontjáról érkezett is a borminta, megállják helyüket a versenyben.
Kállai Miklós tanszékvezető, a zsűri elnöke szerint a magyar fehér borok éppen arról híresek, hogy illatukban és az egyéb azt követő jellemzőikben komoly versenytársai lehetnek az európai, de akár a világ más tájain termelt boroknak.
A verseny végeztével a 7 arany, a 31 ezüst és a 2 bronzérem is bebizonyította, hogy a 2011 és 2012-es évjárat jól szerepelt az országos bormustrán, a mátrai illatos borok 5 aranyat, 20 ezüstöt, és 1 bronzérmet hoztak el.