Egy nemzetközi tapasztalattal rendelkező szervezetfejlesztő és vállalati tréner volt a vendége a Károly Róbert Főiskolának. A német származású menedzser-tanácsadó fő területe a szervezet-átalakítás, valamint a vezetői képzés és fejlesztés. Mindezt úgy, hogy tréningjein a buddhista elveket integrálja a multinacionális cégek szervezeti kultúrájába.

Michael Fuchs, szervezetfejlesztő tréner a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán egyebek mellett arról beszélt: a legutóbbi kutatások azt mutatják, hogy egy olyan gyorsan változó környezetben, mint amelyen az üzleti élet is, az egyetlen módja a sikernek, ha az értékeket használjuk, az értékekkel dolgozunk.
Ez annyit tesz, hogy elvetjük az utasítás-végrehajtás típusú vállalatirányítást, és az emberbe mint értékbe fektetünk. Ez a szemlélet nem a hierarchiában lentebb állóként tekint az alkalmazottakra, hanem olyan munkatársakként kezeli őket, akikkel együttműködik a cégvezetés.
– A legnagyobb kihívás az az, hogy ez a régi irányítási mód, vagyis a parancs és végrehajtás, már nem működik többé, és ezt kell átalakítani a bizalmon és együttműködésen alapuló kapcsolattá. Az igazán tehetséges embereket már nem pénzzel kell tudni megtartania egy multicégnek, hanem olyan környezettel, ahol érvényesülni tud a tehetségük – fejtette ki a tréner.
A 15 éve menedzser-trénerként dolgozó Michael Fuchs 20 éve buddhista, és olyan nagy multinacionális cégek veszik igénybe tudását, mint például az IBM, vagy épp a Bosch.
A nálunk még szokatlan üzleti szemléletnek és cégvezetési módszernek köszönhetően előbb-utóbb a tudásalapú társadalmat fel fogja váltani a bölcsesség alapú társadalom – hangsúlyozta a Michael Fuchs.