Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzések indultak

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzések indultak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkezdődtek a karácsony előtti fogyasztóvédelmi ellenőrzések. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság idén is, csakúgy, mint az elmúlt évek során az ellenőrzéseket elsősorban a nagy áruházláncokban, húsüzletekben, bevásárlóközpontokban, vásárcsarnokokban végzi majd.

Közeleg a karácsony, ilyenkor a legtöbb hipermarket szinte állandóan tömve van. Az emberek igyekeznek a legjobb akciókat kihasználva bevásárolni az ünnepekre. A vásárlók érdekeit szem előtt tartva ebben az időszakban fokozott ellenőrzéseket tart a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság.

Dr Lubai- Bernárth Luca, a megyei fogyasztóvédelmi szervezet vezetője elmondta: november elejétől indultak meg a vizsgálatok, ugyanis a szezonális termékek értékesítését mindig fokozott figyelemmel kísérik. Ilyenkor ugyanis az akciók tömegessé válnak,több tételt vásárolnak a fogyasztók,így kevésbé tudnak odafigyelni a kedvezmények érvényesülésére,az árakra, ezért a fogyasztók által ebben az időszakban leginkább látogatott áruházláncokat, húsüzleteket, vásárcsarnokokat vonja ellenőrzés alá a hatóság.

Az ellenőrök az árak feltüntetésének és felszámításának szabályosságát is ellenőrzik, emellett a szavatosság lejáratát is vizsgálják.

A fogyasztóvédelmi hatóság a veszélyes termékek kiszűrésére is nagy figyelmet fordít, ilyen például a karácsonyi égősor, ami ha nem megfelelő, zárlatot és tüzet is okozhat.
Az ellenőrzések várhatóan az év végéig folytatódnak majd.


Tovább az archívumra