Gyöngyös adósságállományának 40 százalékát vállalhatja át a kormány. A mai nappal megkezdték a tárgyalásokat a közel 300 önkormányzatot érintő konszolidációs folyamatról. A kormány célja, hogy az önkormányzati rendszer meg tudjon felelni a majdani kihívásoknak.

– Gyöngyösnek kedvezőek ilyen tekintetben az adatai, hiszen 2011. évi beszámolója alapján a helyi adóbevétele szerint 40 százalékos átvállalásban fog részesülni. De ez egyedi tárgyalás kérdése, ettől magasabb is lehet az adósságátvállalás mértéke – jegyezte meg az államitkár.
Az adósságátvállalás hatalmas terhet vesz le a város válláról, mivel jelenleg 5,5 milliárd forint a város teljes hitelállománya – mondta dr. Réthy Béla szakmai alpolgármester, aki szerint a hitelátvállalással százmilliós nagyságrendű összeg szabadul fel, amit majd nem kell kamat- és tőketörlesztésekre fordítani, s ezt a pénzt felújításokra, felhalmozási célú kiadásokra fordíthatja Gyöngyös.
A város jelentős eladósodása 2006-2007-ben történt, a projektcégekben keletkezett hitelekkel majd kötvénykibocsátással, nagyrészt uniós projektekhez kapcsolódóan – tette hozzá Réthy Béla.
Az adósságátvállalást Horváth László kormánymegbízott, rendszerváltásnak nevezte az önkormányzati gazdálkodás világában. Heves megyében közel 70 települést érint az intézkedés, köztük mind a hat ötezernél népesebbet. Összességében a megyében több mint tízmilliárd forint átvállalásáról van szó.
A konszolidáció célja, hogy az önkormányzati rendszerek meg tudjanak felelni a majdani kihívásoknak – mondta Tállai András a tájékoztatón. Azonban a csaknem háromszáz önkormányzattól összegyűjtött adósságállomány lehetőséget ad arra, hogy a bankokkal egyedi tárgyalásokat folytassanak és így csökkentsék az állam terhét. A konzultáció tehát megkezdődött, a jövő év első negyedévében szakmai tárgyalások folynak és az év II. negyedévében megtörténik az átvállalás is.