Induló egyéni és mikrovállalkozásoknak nyújt majd segítséget a hamarosan elkészülő KO-LA ház. A térség első inkubátorháza első sorban az induláshoz szükséges infrastruktúra megteremtésében tud majd segíteni a kreatív, vállalkozó szellemű fiataloknak. A várhatóan márciusban nyíló KO-LA házba még mindig várják a jelentkezőket.

A vállalkozók 1+1 évre köthetnek majd szerződést, s ez idő alatt teljes mentorálást kapnak. 2013-ra 8-10 vállalkozással terveznek megállapodást kötni, ezek 2/3-a már jelentkezett. A kezdő vállalkozások számára vonzó lehet, hogy 2013-ban 4.5 milliárd forintos európai uniós keret nyílik meg számukra, vállalkozásonként akár 6 millió forintos támogatás lehetőségével. Ezek lehívásában segíthet a vállalkozóknak a Széchenyi Programiroda.
Az induló vállalkozások számíthatnak a város segítségére is, tette hozzá Bozsik István alpolgármester.
A projektzáró tájékoztató helyszínéül szolgáló terem lesz a multifunkciós prezentációs terem, az emeleti helyiségekben pedig lesznek az irodák. Ezek berendezése hamarosan elkezdődik, s a tervek szerint márciusban már be is költözhetnek az első fecskék.