A Járás megalakulása kapcsán, az első apparátusi értekezletet január 2-án, Horváth László kormánymegbízott tartotta. A járási hivatalok legfontosabb feladata a megyeinél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz.
A megye ügyiratforgalmának negyedét a Gyöngyösi Járásban intézik, ez a megye második legnagyobb létszámú járása, 25 településre terjed ki, és közel 75 ezer embert foglal magába – tudtuk meg Bekecs Andreától, a Gyöngyösi Járási Hivatal vezetőjétől.
A Gyöngyösi Járási Hivatalnak Visontán működik kirendeltsége, ahol az ügyfelek minden munkanapon szintén tudnak ügyet intézni. Azokon a településeken, ahol nem működik kirendeltség, heti egy-két alkalommal a települési ügysegéd tart ügyfélfogadást az önkormányzatoknál.