Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bursa Hungarica: öt meg öt, az tíz – harmincketten örülhetnek

Bursa Hungarica: öt meg öt, az tíz – harmincketten örülhetnek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Harmincöt fiatal igényelte a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer keretében kérhető támogatást Gyöngyösön. Közülük harmincketten jogosultak az ösztöndíjra, harmincanvalamelyik felsőoktatási intézményben tanulnak, ketten pedig középiskolások. A város költségvetéséből idén 1 millió 850 ezer forintot szánnak az ösztöndíjpályázatra.

A tavalyinál többen pályáztak a Bursa Hungarica támogatásra, mint tavaly. A támogatás szociális rászorultság alapján adható, független a hallgatói tanulmányi előmenetelétől.
A támogatás meghatározásánál az öregségi nyugdíj 160 százalékát veszik alapul, aki ennél kevesebb jövedelemmel rendelkezik, és megfelel az egyéb központi kiírási feltételeknek, az megkaphatja az ösztöndíjat.
Gubancsik Lászlóné, a Közigazgatási és Intézményirányításai Igazgatóság vezetője elmondta: minden támogatásra jogosult fiatalnak havi ötezer forintot állapított meg az önkormányzat, amit tíz hónapon keresztül kapnak.

Az állam annyival egészíti ki a támogatást, amennyit az önkormányzat is meghatározott, tehát idén havonta tízezer forintot fognak kapni az erre jogosultak, néhányuk esetében pedig a megyei önkormányzat is adhat támogatást.


Az Aktuális napi hírei (2013-01-18 )

Tovább az archívumra