Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Részmegállapodás: maradtak még nyitott kérdések

Részmegállapodás: maradtak még nyitott kérdések

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Lesznek államilag finanszírozott helyek azokon a szakokon is, ahol eredetileg csak önköltséges képzés indult volna – ez az egyik legfontosabb megállapodás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája között.

Közeledik az idei felvételi beadásának időpontja. A középiskolások döntését megkönnyítendő hozta tető alá a részmegállapodást a szaktárca és a hallgatókat képviselő HÖOK.

A részmegállapodás egyik legfontosabb pontja, hogy azon a 16 szakon is indul államilag finanszírozott képzés, ahol az eredeti tervek szerint csak önköltséges képzés indult volna – igaz jóval több pontra lesz szükség a bekerüléshez, mint más szakokon. A maximálisan elérhető 500 pontból alig veszíthet az, aki be szeretne kerülni az államilag finanszírozott helyekre.

Szabó Gergő Krisztián, a KRF-HÖK elnöke szerint az államilag finanszírozott helyekre a felvehető hallgatók 10-20 százaléka juthat majd be.

A másik legfontosabb pont, hogy megalakult a felsőoktatási kerekasztal, és a szaktárca a jövőben a kerekasztal többi szereplőjével is leül tárgyalni. Ebbe a körbe azonban nem tartozna bele a Hallgatói Hálózat, amely a legtöbb utcai demonstrációt szervezte, és január elején még polgári engedetlenséget is kilátásba helyezett, ha nem teljesíti a szaktárca a követeléseit.

Szabó Gergő Krisztián emlékeztetett arra is: maradtak még nyitott kérdések, egyebek mellett az intézmény-finanszírozás és a hallgatói szerződések ügyében.


Tovább az archívumra