Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Kovács István karikatúráin szinte kivétel nélkül a Heves Megyei Vízművek gyöngyösi kirendeltségének dolgozói láthatók. Az ügyes kezű alkotó 3 éve dolgozik a cégnél vízvezeték-szerelőként, s azért döntött úgy, hogy tréfás karikatúrákkal ajándékozza meg munkatársait, mert nagyon jól érzi itt magát.

A Silver becenévre hallgató aranykezű alkotó elmondása szerint már kisgyermek korában is vicces rajzokat karcolt pálcikával a homokba. A vidámság mindig is hozzátartozott természetéhez, így nem volt kétséges, hogy a karikatúra műfajánál köt ki. Azt mondja, számára a rajz az az eszköz, amellyel saját vidámságát másokra is átviheti.
Hogy az életet is egy játéknak fogja fel, azt jól jelzi, hogy eddig senkinek nem adott el egyetlen rajzot sem. Amit ő lerajzol, azt leggyakrabban oda is ajándékozza valakinek. Mihalik József, a kaszinó igazgatója a kiállítás megnyitóján arra utalt, hogy több művész életében fordulópontot jelentett az itteni kiállítás, s ezt követően megindulhattak az országos ismertség útján. Talán ez lesz Kovács István Silver sorsa is.