Több mint hétmillió forintos kárt okoztak azok, akik tavaly nyáron megrongálták a Gyangya és a Külső-Mérges-patak vizes műtárgyait, és elloptak több mázsányi vas alkatrészt a zsilipekből. A rongálás a mostani csapadékos időjárás miatt szükséges árvízi védekezést is veszélyeztette, ezért az ÉVIZIG gyöngyösi szakaszmérnökségének gyorsan kellett cselekednie.

Az elmúlt napok 30 mm körüli csapadékmennyisége elég volt ahhoz, hogy az ÉVIZIG gyöngyösi szakaszmérnökségén elrendeljék a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Zzlatinszky Zoltán, a szakaszmérnökség vezetője elmondta: egy szakaszbejárás során derült fény arra, hogy egy mintegy négy kilométeres szakaszon összesen 5 műtárgyat rongáltak meg, illetve loptak el. A szakaszmérnökség vezetője szerint a rongálás mértéke az, ami megdöbbentő.
A tolvajok mindössze 20-30 ezer forintot kaphattak az ellopott vasért. A kár viszont darabonként is több millió forint. A műtárgyak helyreállítására eddig nem volt pénz, a víz azonban itt van, ezért pár napja homokzsákokból ideiglenes védműveket kellett készíteni. Ezek ugyan kisebb biztonságot nyújtanak mint a csappantyús csőátereszek, de a következő napokban a vízszint jelentős emelkedésével nem számolnak a szakemberek.