Újabb négy, külföldről érkezett gyöngyösi lakos kérte
honosítását, amelynek utolsó mozzanata az állampolgári eskü letétele volt.
Közülük egyik a nagyváradi Bőge Imre, aki egyelőre ugyan a fővárosban dolgozik,
de a jövőben Gyöngyös környékén szeretne letelepedni.
Négyen tettek állampolgári esküt a gyöngyösi házasságkötő
teremben, Hiesz György polgármester jelenlétében. A külföldről érkezett
fiatalok tavaly nyújtották be honosítási kérelmüket a köztársasági elnökhöz, az
eljárást pedig esküjükkel pecsételték meg.
Az új magyar állampolgárok egyike a 28 éves Bőge Imre, aki
Nagyváradon született. Ott töltötte gyermekkorát, és az orvosi egyetemet is ott
végezte el. Jelenleg a fővárosi Bajcsy Zsilinszky Kórház Urológiai Osztályán
dolgozik rezidensként. Magyarországra is a jobb elhelyezkedés reményében
érkezett.
Családja, rokonai és barátai Nagyváradon maradtak, csupán
néhány évfolyamtársa költözött hozzá hasonlóan Magyarországra. Az állampolgári
eskütételre barátnője kísérte el, akit két évvel ezelőtt munkahelyén, a
kórházban ismert meg. Kapcsolatuk komolyságát bizonyítja, hogy a jövőt együtt
tervezik. Mivel a munka mindkettőjüket Budapesthez köti, csak a hétvégéket
töltik Gyöngyösön. Imre azonban elárulta: párjával mindenképpen Gyöngyös
környékén szeretnének letelepedni.
Molnár Kata