A Mátrában nincs helye az akácnak. Az őshonos erdők megóvása, az akác térhódításának visszaszorítása a célja annak a pályázatnak, amelyen az Egererdő Zrt. uniós támogatást nyert. Az elkövetkező 3 évben a pályázat keretében intenzív védekezést valósítanak meg a Mátra, a Bükk és a Heves-Borsodi-dombvidék veszélyeztetett erdeiben.
A lombmentes akácot leginkább száraz hüvelyterméséről lehet megismerni, és elsősorban a közút mentén terjed – mondja Dudás Béla erdészetvezető. Azonban ha ezt a termést a szél elfújja, akkor a fiatal tölgyes erdők is veszélyben vannak, mert az akác igénytelen fajta, és 3-4-szer gyorsabban nő, mint például a tölgy.
Az erdészetvezető szerint mindez ott jelent aggasztó problémát, ahol régi tölgyesek felújítását végzik, hiszen ezekre a területekre agresszíven behatol az akác.
Szerencsére a Mátrára az akác fertőzöttség nem jellemző, leginkább a dombvidéken, a pétervásárai erdészetnél jelent problémát–tette hozzá Dudás Béla. Az őshonos erdők természetes fennmaradását segítő munkát a jövőben uniós támogatással végzik. Az Egererdő Zrt. 73 millió forintot nyert arra, hogy a Mátra, a Bükk és a Heves-Borsodi dombvidék erdeiben 3 éven keresztül 230 hektáron védekezzenek. Dudás Béla hangsúlyozta: az akác visszaszorításáról, és nem irtásáról van szó. A munkát két lépcsőben végzik: miután kivágják a sarjadó akácot, a tuskót vegyszerrel kenik le, ami megakadályozza az újrasarjadást. A közbeszerzés után kezdődhet az akácok levágása, a projekt befejezése 2015. májusában várható.