Egy TÁMOP-os pályázatnak köszönhetően újra látogatható a Piszkés-tetői Csillagvizsgáló, ahol az az ország legrégebbi és a legnagyobb távcsöve is megtekinthető. Az érdeklődőket csillagászok vezetik körbe a létesítményben, bemutatva azt is, hogy milyen felfedezések köthetők a magyar csillagászat elmúlt évtizedeihez.
Január óta ingyenesen látogatható az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Obszervatóriuma az Ég és Föld vonzásában – a természet titkai című TÁMOP-os pályázat segítségével. A projekt Vas megyében Szombathely és környékét, illetve a Piszkés-tetői Obszervatóriumot érinti. Összesen 140 millió forint értékben 23 tevékenységet támogat a pályázat.
Az ingyenes csillagvizsgáló-bejárás elsődleges célja a csillagászati ismeretterjesztés, főként a fiatalokra fókuszálva. A pályázati pénzből konferenciák szervezésére, diákvetélkedőkre, valamint egy utazó planetáriumra is jut.
Az obszervatóriumban természetesen a tudományos munka is tovább folytatódik; az elmúlt évtizedekben az itt dolgozó csillagászok több mint 50 szupernóvát észleltek, kisbolygók ezreit és üstökösök tucatjait fedezték fel.
Sárneczky Krisztián, az intézet munkatársa elmondta: az obszervatóriumban négy távcsővel dolgoznak, ezek egyike az országban a legnagyobb. Az ezzel végzett munka olyan, mintha Piszkés-tetőről szeretnénk egy meggyújtott gyertyát lefotózni Párizsban – érzékeltette az arányokat a csillagász szakember, aki hozzátette: hétfő és csütörtök kivételével minden nap délután 2-től ingyenesen látogatható a Piszkés-tetői Obszervatórium, előzetes bejelentkezést követően.