Befejezéséhez közeledik a Szent Bertalan templom kincstárának felújítása. A tavaly áprilisban kezdődött Új Széchenyi Terv-es projekt során nem csak a plébánia épülete újul meg, hanem ötvös- és textilrestaurátor műhellyel, valamint multimédiás bemutatóhellyel is bővül az értékes egyházi kincseket bemutató gyűjtemény.
A kincstár épületének műszaki átadása hamarosan megtörténhet, ám a június 2-ra tervezett megnyitóra valószínűleg csak ősszel kerülhet sor. Erről tájékoztatta az épületbejáráson résztvevő meghívottakat Juhász Ferenc kanonok-plébános, aki elmondta: többször is váratlan dolgok akadályozták a munkálatok folytatását. A felújítás során több, eddig nem ismert freskó került elő, melyek restaurálására nem volt pénz, de az egyik helyiség kétszáz éves parkettájának helyreállítása sem volt könnyű. A legtöbb gondot azonban a közbeszerzés okozza.
A megnyitásig hátralévő hónapokban gondoskodni kell az ötvös- és textilrestaurátor műhelyek működtetéséről is. Ezekre eddig nem találtak szakembereket, pedig a leendő műhelyek szolgáltatásai iránt már most óriási érdeklődés mutatkozik.
A 234 millió forintból megvalósuló beruházás nem csak az egyház, hanem a város számára is igen fontos, erről már Faragó László polgármester beszélt, aki bízik abban, hogy őszre már minden a helyére kerül és akkor már várhatók lesznek a látogatók. Akikre „szükség is lesz”, hiszen az eddigi látogatószám többszörösét vállalta a pályázatban az egyház. Ha az egyházi kincstár teljes egészében elkészül, nem csak Gyöngyös turisztikai és műemléki értéke gyarapszik, hanem négy új munkahelyet is teremt a városban.