Szakmai és családi napot rendeztek a gyöngyösi Autista Segítő Központban, az Autizmus Világnapja alkalmából. A világban zajló kampánysorozathoz csatlakozva, 2 napos rendezvénysorozattal szeretnék felhívni a figyelmet az autizmusra.
A gyöngyösi Autista Segítő Központban 35 autizmussal élő gyermek lakik, és a megye több pontjáról járnak ide általános iskolába. A központ az Autizmus Világnapja alkalmából kinyitotta kapuit, és 2 napos rendezvénysorozattal szeretnék felhívni a figyelmet az autizmussal élők problémáira és nehézségeire, továbbá arra, hogy az autizmus egyre gyakoribb.
Kis Erzsébet intézményvezető elmondta: az elmúlt időszakban egyre nagyobb teret kapott az autizmussal élők elfogadása, ám bőven akad még tennivaló.
A szakmai napon az intézményben folyó szakmai-nevelő munkát ismerhették meg az érdeklődők és a szülők. A központban használt, autista gyerekek képzését segítő speciális eszközökkel és módszerekkel is ismerkedhettek az érdeklődők.
Az ASK fenntartója, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, a gyöngyösi intézményen kívül, Karácsondon egy majorságot is működtet, ahol 10 felnőtt autista lakhatását és foglalkoztatását oldják meg. A rendezvény résztvevői nyílt nap keretében ismerkedhettek az itt folyó munkával. Szombaton Kékestetőn, Kék sétával folytatódott a program, este pedig a figyelemfelkeltés jegyében, kék fénnyel világították meg a gyöngyösi épületegyüttest és a Ferences Templomot, ahol jótékonysági koncertet is tartottak.