Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Abasáron a TÖOSZ országos ülése

Abasáron a TÖOSZ országos ülése

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az önkormányzatokat érintő változásokról, a szövetséget érintő kérdésekről és nemzetközi projektekről tanácskozott a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Abasáron. A résztvevők előkészítették a szövetség soron következő küldöttgyűlését is.

Az önkormányzatiság maradt – ez a legfontosabb az elmúlt időszakot érintő változásokból – hangzott el a tanácskozáson.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke szerint összességében kevés feladat került el az önkormányzatoktól, így az önkormányzatiság nem „üresedett ki.”

Az elnök véleménye szerint a kormány jól döntött, mivel az önkormányzatok voltak eddig is a mozgatórugói a települési közszolgáltatásoknak és ez a jövőben is így lesz. A másik nagy változás a finanszírozási rendszerben történt, és az adósságkonszolidáció is jelentős mérföldkő az önkormányzatok életében.

Az ülésen a szövetség aktuális nemzetközi projektjeit is megtárgyalták. Norvégokkal, szlovákokkal, franciákkal együtt pályáztak több olyan területen, ami a polgármesterek és hivatali dolgozók képzését finanszírozza. Ehhez kapcsolódóan Abasáron egy két napos trénerképzést is tartanak.


Tovább az archívumra