Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Felszállt a füst: botrányos koncesszió

Felszállt a füst: botrányos koncesszió

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Kétszázötven helyett tizenhét helyen lehet majd dohányárut kapni Gyöngyösön. A koncessziós jogok 2033-ig szólnak. Várhatóan júliusban nyitnak az új trafikok. A korábbi üzemeltetők közül csak egy marad a városban, a többi jogot újak nyerték.

Gál Mihály az egyetlen olyan nyertes pályázó, aki már több mint másfél évtizede több trafikot üzemeltetett Gyöngyösön. Júliustól egy üzletet működtethet, bár négyre pályázott.

Szerinte sok olyan ember nyert a pályázaton, akinek ebben az üzletágban nincs tapasztalata, s ez a későbbiekben nagy gondot okozhat.

Országosan közel 5500 trafik nyílik majd a jövőben, amelyek az eddigi mintegy 40 ezer dohányárusító hely szerepét veszik majd át.

Akadtak olyan kisebb települések is, ahol egyáltalán nem pályáztak- ilyen például Gyöngyösoroszi is, ahol 4 bolt van, de egyik vezető sem kívánt élni a lehetőséggel. Megyénkben összesen 41 településen nem nyújtottak be pályázatot.

Azok, akik nem nyertek, szeretnének új eljárást, és a bírálatok nyilvánosságra hozását kezdeményezni.

A koncessziós jogok a következő 20 évre szólnak majd, vagyis 2033-ig. Júliustól nyithatnak majd a boltok. Azokon a településeken pedig, ahol senki sem nyújtott be pályázatot, hamarosan újabb pályázatot írnak ki.


Az Aktuális napi hírei (2013-04-26 )

Tovább az archívumra