Beiktatták Kenyeressy Károly gyöngyösi református lelkészt. A hálaadó ünnepi istentiszteleten részt vettek a különböző egyházak képviselői és Gyöngyös alpolgármestere, Réthy Béla is.
Az evangélium hirdetésének ügye nem állhat meg – mondta az igehirdetésben Dr.Szabó István püspök, utalva a Gyöngyösi Református Egyházközségben történt lelkészváltásra. Kenyeressy Károly tavaly januártól szolgál Gyöngyösön, a gyülekezet korábbi lelkésze, Kéri Tamás, ekkor vette át a szolgálatot a csepeli gyülekezet élén. Az igét hirdető püspök elmondta: szeretné ha a gyöngyösiek, a gyöngyösi születésű lelkész személyében ajándékot kapnának. Kenyeressy Károlyt Sipos Bulcsú Kadosa iktatta be, átnyújtva a plébánia kulcsát és pecsétjét, valamint szolgálata és hivatása forrását a Szent Írást. A ceremónián részt vevő lelkipásztorok egy-egy igével kértek áldást a beiktatott lelkészre.
A város vezetése nevében dr. Réthy Béla alpolgármester köszöntötte az új lelkészt, aki örömtelinek nevezte, hogy abban a városban gondozhatja a rábízott közösséget ahol felnőtt.
A beiktatott lelkészt új palásttal lepte meg a gyülekezet.