Illatos nedűkkel és színes programokkal várták hétvégén az Abasárra látogatókat. A helyiek a jó termés reményében ünnepelték meg a szőlő rügyfakadását.
A tavalyi borok bemutatása mellett kecskesajt-kóstoló és zenés programok várták azokat, akik hétvégén ellátogattak Abasárra, a Szőlő és rügyfakadás ünnepére.
Dr. Lénártné Benei Anikó polgármester elmondta: a rügyfakadás ünnepe a közös szórakozáson túl a hagyományok tiszteletét is jelzi.
A borászok azt mondják, most még korai lenne megjósolni, milyen lesz az idei termés. Sok minden függ még az időjárástól.
A borkedvelők a nap folyamán pincelátogatásokon is részt vehettek. Azok, akik nem csak kóstoltak, hanem borbíráló lapokon értékelték is a nedűket, sorsoláson vehettek részt. A fődíjat – egy két személyre szóló hosszú hétvégét – Abasár osztrák testvérvárosa, Seefeld-Kadolz ajánlotta fel.
A rendezvényen részt vett az Abasárral már két évtizede jó kapcsolatot ápoló Kászon község polgármestere is.