Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hegyközségi törvény: vitatják, de betartják

Hegyközségi törvény: vitatják, de betartják

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Már az új törvény szerint dolgoznak a Mátrai Borvidék hegyközségei. A hegyközségi tanács elnöke zökkenőmentesnek nevezte az átállást, bár az új szabályozás szükségességét továbbra is vitatják.

Jogalkalmazóként végrehajtják az új hegyközségi törvény valamennyi rendelkezését a Mátrai Borvidéken – mondta a keddi Fórumban a hegyközségi tanács elnöke. Nyilas János közölte azt is: a korábbi tizennéggyel szemben csak tizenegy hegyközség működik, miután az új jogszabály előírásai szerint több – eddig önálló – hegyközségnek kellett összeolvadnia. Nyilas János azt is elmondta: továbbra is tartja magát korábbi álláspontjához, miszerint nem volt szükség új jogszabály alkotására. Mindenesetre a tisztújítások zöme már lezajlott.

A törvény egyik fontos változtatása, hogy a hegybírókat ezentúl a Hegyközségek Nemzeti tanácsa nevezi ki. Cserta István gyöngyösi hegybíró szerint az új törvény most kezd az élethez igazodni.

Az új törvény előírásainak végrehajtása miatt idén néhány héttel később rendezték meg a hegyközségi borversenyeket a Mátraalján. A szőlő nem sokat törődik a jogszabályváltozássl, a borok ugyanis kitűnőek – jegyezte meg a szakember.


Tovább az archívumra