Huszadik születésnapját ünnepli idén a Diesel Dr Kft. A ma már 4 telephellyel rendelkező cég 2004-ben települt le a gyöngyösi Ipari Parkban. A 20 éves jubileumot a hétvégén ünnepelték, partnerekkel és munkatársaikkal közösen.
A busz- és kamionalkatrészeket forgalmazó cég a Szurdokpart úton kezdte pályafutását 20 évvel ezelőtt. A cég történetéről és a kezdetekről Dér Gábor ügyvezető tulajdonos beszélt pohárköszöntőjében a közel 200 meghívott vendégnek. A diesel adagolók felújításával foglalkozó cég ma már 4 telephellyel rendelkezik, Gyöngyösön, Egerben, Budapesten és Miskolcon 35 embert foglalkoztatnak.
Célul tűzték ki, hogy 2018-ra, a cég 25 éves születésnapjára szeretnék a Szakma Legjobbja címet megszerezni – jelentette be a cégvezető.
Mivel az elmúlt évek alatt a társadalmi szerepvállalás is egyre nagyobb hangsúlyt kapott a cég életében, az este folyamán a tombolából befolyt összeget jótékony célokra, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház javára ajánlották fel. A támogatást magáncég részéről eddig példa nélkülinek nevezte Bodnár Krisztina a kórház ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy a felajánlott összeget a sebészeti osztály eszközparkjának fejlesztésére, laparoszkópos eszközök beszerzésére fordítják.
A 20 éves jubileum alkalmából elismerésben részesítették azokat a munkatársakat, akiket 10, 15 és 20 éves munkaviszony köt a céghez.