Alternatív tüzelőanyag fogadó-előkészítő-feladó telephelyet létesítenek a Mátrai Erőmű Ipari Parkjában. A Geosol Kft. beruházása közel 2 milliárd forintból valósul meg, melynek közel fele európai uniós támogatás.
Négy éve készítik elő a beruházást, mely során a 2008 óta működő üzem egy újabb telephellyel és speciális technológiákkal egészül ki – mondta a telephely bemutatása előtt Puzder Tamás, a cég ügyvezetője, aki a vendégeket végigkalauzolta a már megépült szennyvíziszap-kezelő csarnokban, amely évente ötvenezer tonna szennyvíziszap fogadására képes.
Az európai unió és a hazai hulladékgazdálkodás egyik kiemelt célja a hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítása – ez a közel 2 milliárd forintos beruházás is ezt a célt szolgálja, melynek megvalósításához közel 1 milliárd forint uniós támogatást nyertek.
A beruházás a Mátrai Erőmű biomassza költségeit is jelentősen csökkentheti, mondta el Giczei András, az erőmű igazgatója.
A beruházás 18 új munkahelyet teremt, velük együtt a telep 50 főt foglalkoztat majd. A próbaüzem június végén indul, szeptemberben a fogadó-feladó csarnok építését is megkezdik a további 4 berendezés telepítésével párhuzamosan. A telep év végén várhatóan már teljes kapacitással üzemel.