„Zöld innovációk a Károly Róbert Főiskolán” – ezt a címet viselte a már 5. alkalommal megrendezett kutatás-fejlesztési konferencia. A TÁMOP-os projekt célja, hogy a helyi vállalkozókkal minél gyorsabban és minél hatékonyabban megismertessék a kutatások eredményeit.
A szakmai közönség már nagyon jól ismeri a Károly Róbert Főiskolán folyó kutatás-fejlesztési munkát. Ahhoz azonban, hogy ezek az információk a nagyközönséghez, vagyis a vállalkozásokhoz, a termelőkhöz és a szolgáltatókhoz is eljussanak, szükség van az ilyen konferenciákra – hangsúlyozta Gergely Sándor, projektmenedzser.
A „Zöld innovációk a Károly Róbert Főiskolán” elnevezésű projekt több, eltérő felhasználási területet szolgáló kutatást is felölel.
Dr. Gergely Sándor elmondta, a főiskolának több mint száz, mezőgazdasági, ipari, szolgáltató céggel van együttműködési szerződése, és ami ennél is fontosabb: élő kapcsolata.
Az 5. alkalommal megrendezett konferencia egyben a projekt zárásaként is szolgált. Dr. Dinya László a társadalmi, környezeti és gazdasági összefogás fontosságáról beszélt, dr. Bíró Tibor a főiskolán zajló biogáz előállítás szerepéről tartott előadást. Dr. Gergely Sándor pedig a regionalizmust és a helyi gazdaságok megújulóenergia-ipari részesedésének növelését állította előadása középpontjába.