Két napon át katona-és bordaloktól volt hangos az abasári általános iskola tornaterme. A rendezvény keretein belül a település polgármestere átvehette a Honvédelmi Minisztérium honvédelemért kitüntetését is.
Palotással nyitották meg Abasáron a 19. Katona-és Bordal Találkozót. Az ünnepélyes megnyitóm a honvédelmi minisztérium nevében beszédet mondott Dr. Orosz Zoltán. Az altábornagy hangsúlyozta, az ehhez hasonló rendezvények fontosak a honvéd hagyományok megőrzésében.
A katona és bordalokat a csatába, vagy gyakorlatozásra induló és a pihenőnapjukat töltő katonák énekelték. Fontos, hogy ezeket a dalokat ne csak a honvédek, hanem az átlagemberek is megismerjék — vélekedett az altábornagy.
Lénártné Benei Anikó polgármester megkapta a Honvédelmi Minisztérium honvédelemért kitüntetést. A polgármester azt mondta, megtiszteltetés, hogy egy ilyen kis település vezetőjeként vehette át az elismerést. Azt is hozzátette, Abasáron nem csak a katona- és bordal találkozóval ápolják a honvéd hagyományokat, hiszen az egykori laktanya baráti köre is tevékenyen részt vállal ebből a feladatból.
A két napos fesztiválon összesen 57 dalkör lépett színpadra.